2025. június 04.
Sörház – de másként, mint gondolod
Az újrahasznosításra sokszor hajlamosak vagyunk az elmúlt időszakban divatba jött és elterjedt jelenségre gondolni, pedig sok évtizeddel ezelőttről is találunk érdekes kezdeményezéseket. Napjaink egyik nagy sör-multija például már bő 60 évvel ezelőtt előállt egy rendhagyó ötlettel. És hogy mi köze van mindennek az építőiparhoz? Cikkünkből ez is kiderül.
Történetünk Hollandia egyik karibi külbirtokán, a Holland-Antillákon kezdődik. 1960-ban éppen itt töltötte szabadságát egy bizonyos Alfred Heineken, akinek a neve valószínűleg sok olvasónk számára cseng ismerősen. A 30-as éveiben járó Alfred (vagy ahogy mindenki ismerte: Freddy) az akkorra már komoly hírnevet szerzett, nagymúltú sörgyár alapítójának unokájaként szomorúan látta, hogy a szigetek festői tengerpartját elborítja a szemét. Ráadásul a szemétkupacokban feltűnően nagy számban fordultak elő a gyár logójával ellátott üvegek, ami a környezetszennyezés mellett nyilván PR szempontból sem volt éppen kedvező.
Kézenfekvő lett volna megpróbálni megoldani a palackok begyűjtését, visszaváltását és újratöltését, de Freddy Heineken kicsit továbbgondolta a dolgot, és hamarosan meghökkentő ötlettel állt elő: mi lenne, ha a jó minőségű építőanyagok híján lévő karibi szigeteken és más szegényebb régiókban az üvegeket házak építéséhez lehetne felhasználni?
Beindul a munka
A Heineken-trónörökös azonban üzletember volt, nem mérnök, ezért John Habraken építészhez fordult, aki akkoriban az építőipari kutatás-fejlesztéssel foglalkozó Stichting Architecten Research alapítványt irányította. A főbb szempontok felvázolása után Habraken munkához is látott, és 1962-re megszületett a sörösüveg-téglák első prototípusa. E kezdeti koncepció szerint a palackokat állítva kellett volna beépíteni, ám a próbadarabok egyáltalán nem nyerték el a megrendelő tetszését.
Második körben viszont olyan termék született, mely nemcsak műszakilag, de dizájn szempontjából is találkozott Freddy Heineken elképzeléseivel – fontos volt ugyanis, hogy a terméket a vásárlók is vonzónak találják majd, hiszen ha senki nem hajlandó pénz adni érte, fabatkát sem ér az egész.
Megszületik a WOBO
A hengeres üvegek két-két oldala lapos volt, míg aljukra Habraken mélyedést tervezett, melybe a szomszédos palack nyaka illeszkedett, így megoldva a kötést és csökkentve a szükséges habarcs mennyiségét. Másik jellegzetes vonásként a sima oldalak érdes felületű mintázatot kaptak, ami a következő sor üvegtéglával való kapcsolódást segítette elő.
Az üvegekből természetesen csak a falak készültek volna, míg a nyílászárókhoz és a tetőszerkezethez hagyományos anyagokat – fát és fémet – kellett volna fölhasználni.
Miután a WOBO (World Bottle) névre keresztelt koncepciót levédették, a leerdami székhelyű Vereenigde üveggyár kapott megbízást a sorozatgyártásra, ahol 1964 folyamán nagyjából 100.000 darab ilyen üveg készült 0,33 és 0,5 literes változatban. Tömeges kereskedelmi forgalomban azonban soha nem jelent meg egyik verzió sem.
Az első és utolsó sörházak
Egyfelől a tesztközönség úgy találta, hogy a palackoknak kellemetlen a fogása, vagyis az építőanyag jelleg épp az elsődleges funkcióra volt negatív hatással. Ráadásul a termék nem várt ellenállásba ütközött házon belül, ahol a Heineken marketingesei keltek ki ellene. Nagyon tartottak tőle ugyanis, hogy ha a sörösüvegeket valóban építőanyagként használják fel, és az így készült építmények összedőlnek vagy más módon okoznak kárt, az katasztrofális következményekkel járhatna a cég imidzse szempontjából, nem beszélve a potenciális kártérítési perekről. Hogy eloszlassa e kételyeket, az ötletgazda Freddy Heineken saját otthona udvarában épített fel egy kerti lakot és egy kisebb fészert WOBO palackokból. Itt azonban meg is rekedt a projekt, és nem tudunk egyetlen más épületről sem, melyhez felhasználták volna a sörösüvegeket.
Zsákutca
Tíz évvel később Martin Pawley brit író és építész könyvet írt az újrahasznosított hulladékból kivitelezett épületekről, melynek borítóján a WOBO-fészert használta illusztrációként. Egy ideig úgy nézett ki, hogy ez újabb lökést ad a kezdeményezésnek, és az Eindhoveni Műszaki Egyetem, illetve holland iparvállalatok közreműködésével újabb épületek felhúzására születtek tervek. Sajnos azonban az egyetem szenátusa és Freddy Heineken nem tudtak megegyezni a részletekről, ezzel végleg elhalt a projekt.
Kulturális-ipartörténeti hatása viszont annál nagyobb lehet, hisz sokan a WOBO-palackokat tartják az első kísérletnek a fogyasztói termékek csomagolásának célzott újrahasznosítására. Ráadásul mindez akkoriban történt, mikor a II. világháború utáni kilábalást követően Nyugat-Európában felpörgött a fogyasztás, és egyre aggasztóbb méreteket kezdett ölteni a képződő hulladék mennyisége.
(Fotók: Heineken)
Keresés